K-arcok mesélnek

Májusi összefoglalók

Anna: 

Sokáig húzódott ennek a beszámolónak a megírása, aminek kettő oka is van.
Az egyik hogy újra elérkezett a vizsgaidőszak, ami nyilván ilyenkor rengeteg időmet lefoglalja több hétre is. A másik oka a késedelemnek viszont az, hogy az ember nem szívesen mesél arról ha valami nem sikerül, ha éppen egy rosszabb időszakát éli meg vagy a dolgok nem a terv szerint alakulnak. Sajnos ez a május nekem pont ilyen volt. A gyékényesi rövid távú versenyig még minden jól ment. A versennyel is nagyjából elégedett voltam: rekord időt ugyan nem mentem, de azt gondolom abban az időjárásban, ami akkor ott volt (eső, szél, jégeső, villámok, 17fokos tó víz) már maga a teljesítés is nagy szó úgyhogy innen is gratulálok mindenkinek, aki végig csinálta.💪🏼

Aztán a verseny után sajnos, ahogy erre számítottam is lebetegedtem. 😔 Megfázásnak indult, de aztán csak nem akartam kilábalni belőle, így antibiotikum kúra lett a vége és 2 heti teljes edzés kihagyás. Ilyenkor nincs mit tenni ki kell várni a betegség végét, de nagyon frusztáló érzés, az ahogy telnek a napok és nem tudok haladni az edzésekkel. A betegség ellenére azonban úgy döntöttem mégis rajthoz állok a balatonszemesi középtávú versenyen és végülis örülök, hogy így tettem😁. Nyilván nem lett életem legjobb féltávú versenye, de most nem is ez volt a cél, hanem az hogy végig csináljam és a betegség után megkezdjem a vissza rázódást. Erős kezdés volt ezt belátom, de tisztában vagyok a saját képességeimmel és tudtam hogy ha nehezen is de végig fogok menni a versenyen. 💪🏼 Óriási küzdés volt. A víz nagyon hideg volt, de erre számítottunk és az úszás része még teljesen jól is sikerült: abszolút 2. helyen jöttem ki a vízből. Az első igazi mély pont akkor jött el, amikor realizáltam a bringán, hogy a tavalyi balatonszemesi duatlon OB óta a pálya nem lett kevésbé szintes pláne hogy most nem is “csak” 60 km-t kellett tekerni. De a legkemenyébb a futás része volt: elképesztően meleg volt és nagyjából az 1. kilométernél éreztem már, hogy egy fájdalmas félmaraton elébe nézünk. Az egész verseny nem is sikerült volna a párom nélkül, aki végig frissített, szurkolt, támogatott, tartotta bennem a lelket és körröl körre újra és újra összeszedett a legmélyebb pontjaimról. Nagyon hálás vagyok neki.❤️ 

Arnold: 

A májust egy kicsit fáradtan kezdtem, az első magas pulzusos evezést még csak mérési hibának tudtam be, majd egy pihenőnap után alig bírtam egy kilométert leúszni, mire hazaértem már világos volt, hogy a csökkenő HRV nem fáradtságot jelez, hanem egy lázzal járó fertőzést. Egy hét teljes kihagyás után még mindig béka segge alatt levő HRV-vel és reggeli 20-30-as kezdő Body Battery értékkel próbáltam kis edzésekkel szinten tartani magam a május 18-i Extrememan quadratlon középtávú világbajnokságra. Előtte pénteken átestem egy sportorvosi vizsgálaton, Herr Gyula alaposan átnézte a ketyegőt, és megnyugtatott, hogy egyelőre minden rendben van. Két nappal később ennek tudatában a betegség ellenére rajthoz álltam, bár nem voltak nagy reményeim, reggel még neoprénem sem (télen felszívódott a szekrényből valahová), és a Body Batterym is csak árnyalattal volt 10 felett a 100-ból. Aztán elkezdett alakulni a nap, kiderült, hogy Csima Ferenc két neoprént hozott, és kisegített, hogy ne fagyjak bele a hűvös vízbe rögtön, majd a közelgő vihar ellenére a bringa sem ment annyira rosszul, mint a Garmin értékei alapján számítottam volna. A kajakon már csak a villámlástól tartottam, és róttam a köröket a hatodik helyen, Kiss Attival a nyomomban (ő akkor már körelőnyben volt a kajakon), és megbeszéltük, hogy a futáson már csak örömködünk. Persze ez nem így alakult, valahogy a két hetes pihenő alatt mégis lett valami tartalék és 4:20 körüli idővel futottam kényelmesen a 10 kilométert, legnagyobb meglepetésemre. Ezzel az összetett negyedik és korosztályos harmadik hely is meg lett a világbajnokságon.