36. eXtremeMan verseny - Kiss Ati története

200x150

eXtremeMan Arca Nagyatádon

eXtremeMan Nagyatád 2025 – A Siker Története



  1. augusztus 10-én került megrendezésre az eXtremeMan Nagyatád Hosszútávú Nyílt Nemzetközi Triatlon Bajnokság. A rendezvényre több mint 600 versenyző állt rajthoz, és színes futamok tarkították a napot. Számomra ez a verseny nem csupán egy újabb megmérettetést jelentett, hanem a megvalósítását annak, amit tavaly elrontottam.


A tavalyi évben elkövettem egy hibát, hogy a jól bevált frissítésemet felcseréltem egy "jobbra" amit igaz teszt alatt nem jött ki rosszul versenyen viszont annál inkább.

Már a bicikli alatt elfogytam és egy hatalmas küzdelem volt, hogy sikerüljön teljesíteni a versenyt. Akkor, aznap este megfogadtam, hogy jövőre vissza fogok jönni és megmutatom, magamnak mire is vagyok képes. Több hónapig járt ez a gondolat a fejemben és csak őrlődtem rajta.

 2021-ben voltam először a Nagyatádi hosszútávú eredményhirdetésen... Annyira magával ragadt, hogy akkor megfogadtam ott magamnak, hogy egyszer én is a dobogóra fogok állni!

 Persze azt is tudtam, hogy ez szinte kilátástalan... és hatalmas áldozatokkal jár.... 

Majd jött a hír november végén, hogy a 2025-ös évben én lettem az eXtremeMan arca!

 Na itt a várva várt löket! Ez kell nekem. Fanni csak annyit mondott, hogy akkor most adj bele mindent!!

Egész évben ezt a versenyt vártam... Erre készültem... 

A versenyre pénteken érkeztünk Nagyatádra, úsztam a Gyékényesi gyönyörű tóban, mentünk egy kiskört a bicó pályán Kéki Tomival és Tóth Olival. 

Szombaton reggel futottunk egy kört a pályán, majd jöttek a betétfutamok... 

Az eXtremeManó futamok ahol mind a három gyermekem versenyzett... hihetetlen volt... 

Majd jött a vasárnap. 4:30 kor ébredés, irány a Gyékényesi tó. Szokásos módon kicsit magamban akartam lenni gondolataimmal... 

Egyre gyűlt a versenyző sereg... Majd 7:40 kor szólt a kürt...Rajt! Az úszás jól sikerült, bár az első körben több pofont is begyűjtöttem, de ahogy terveztem nagyon pihenten fejeztem be! 

Jöthet a bicó...1 nagy kör 62km, majd 4 kicsi 30 km-es volt a penzum. Végig figyeltem a pulzusom, frissítettem... Egyszerűen élveztem. Egyéni frissítőknél kaptam az információt Zsoltitól, hogy 3., majd sokáig 2. és az utolsó kis körre már első helyen vagyok a korcsoportomban. Bicó vége! Jól éreztem magam... 

Már csak egy maraton van! :) 

Depóból kifelé futva hallom, hogy Péter Attila kiabál, hogy "gyere Ati" kcs 1.hely! majd meglátom Fannit és mondja, hogy 1.hely és abszolút 8. vagyok és 6. magyar! Mondom mi??? Ezaz! A futás 29.km-ig minden tökéletes volt... majd jött egy minimális sebesség csökkenés, de nem mérvadóan és jött a cél! 

Sírtam, vagyis szerettem volna csak nem jött ki könnycsepp a szememen! Sikerült. Egyéni legjobb idővel, abszolút 11. hely magyar mezőnyben 8. hely és korcsoport 1.hely! 

Hihetetlen volt... Másnap az eredmény hirdetésen eszembe jutott a fogadalmam és csak annyit mondtam, hogy IGEN! Sikerült!



© 1989 - 2025 eXtremeMan
Designed by Szliczki József