Nagyatád polgármestere versenyre hív mindenkit a zöld városba

200x150

Alig kezdődött el az új év, de máris nagy a készülődés az eXtremeMan szervezőirodában – hiszen a 30. verseny alkalmával számos újdonsággal készülünk a versenyzők számára. Ennek kapcsán a városházára is ellátogattunk, hogy a polgármesterrel konzultáljunk a legújabb fejleményekről. Vele készítettünk interjút a héten. A cikkben szereplő archív képért köszönet eM Soós Györgynek.


Nagyon fontos szerepem volt az első versenyen – az úszómedencénél az egyik pályánál én striguláztam, hogy melyik versenyző hány hosszt teljesített – emlékezik vissza mosolyogva Ormai István polgármester az első nagyatádi versenyre.
Azóta szerepköre jelentősen bővült: hiszen ma már ő a verseny házigazda védnöke.

30. verseny  – ez egy igazán nagy különlegességnek számító esemény. És idén különösen szeretnénk azért tenni, hogy igazán emlékezetes legyen. Külső megjelenésben is, az, ahogy a város fogadja és köszönti az érkező versenyzőket. A nyitó- és záróünnepség is a tervek szerint emlékezetes lesz, nem csak megjelenésében, hanem mert itt lesznek velünk az „alapítók” – versenyzők és rendezők, akik annak idején 1990-ben is ott voltak velünk. Szeretnénk, ha Nagyatád és az eXtremeMan még jobban összefonódna. A nyitóünnepségen például tervekbe van véve, hogy egy helyi zenekar, az Acoustic Classroom fogja előadni a verseny indulóját, Szabó Leslie „Benned él a cél” című dalát. Mint házigazda, minden évben nagy izgalmat jelent számomra a versenyen való közreműködés. Háromszor egyébként már váltóban is indultam. Minden évben enyém a megtiszteltetés, hogy elsüssem a rajtjelet adó ágyút, és ilyenkor mindig odafordulok Herr Gyuszihoz, és azt mondom neki: „Ezt a helyet jövőre is lefoglalom.” Nagyon sok szeretettel meghívunk idén is minden versenyzőt Nagyatádra, és nem csak én, hanem az egész város is – tette hozzá a polgármester.

Az eXtremeMan olyan értéket adott a városnak, amely ma már attól elválaszthatatlanná vált.

– A verseny hozzánőtt Nagyatádhoz, és Nagyatád is hozzánőtt a versenyhez. Néhány évtizede még, ha valaki meghallotta azt a szót: Nagyatád, egy katonaváros jutott az eszébe. Ma már viszont az eXtremeMan versenyével lett egyenlő. Fontos számunkra, hogy ez az érték megmaradjon, fontos, hogy az ország sporttérképére felkerültünk és, hogy ott is maradjunk. Ennek nagyon nagy értéke van, emocionális szinten is, és gazdasági értelemben is, hiszen, csak hogy egy példát említsek, az éves vendégforgalom 10 százalékát a verseny hetében bonyolítja le a város. Idén egy könyv is meg fog jelenni a versenyről, és azt hiszem, 30 év után ez most már illő – fontos összefoglalni, összegyűjteni azt a rengeteg emléket, amit ez a verseny adott a városnak. És nem csak emlékeket adott, hanem példákat, példaképeket a város fiataljainak. Sokan sportolnak a városunkban, és a versenynek hála, számos triatlonista nőtt fel Nagyatádon.

Az országban egyedülálló módon Nagyatád városa kétszer is elnyerte a Magyar Urbanisztikai Társaság Hild János emlékérmét. Ezt a kitüntetést a társaság 1968-ban alapította, az első átfogó fővárosi rendezési terv készítőjének emlékére. A díjat azok a városok kapják, amelyek a helyi értékek megőrzésével esztétikus környezetalakítást valósítanak meg a település fejlesztésével egybekötve, és eközben a környezeti értékek védelmében is aktívan részt vesznek. A díj megalakulása óta Budapestet leszámítva Nagyatád az egyetlen olyan város, mely ezt az emlékérmet kétszer is elnyerte (1983, 2006). Ezenkívül városunk 1994 óta minden évben részt vett a "Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyen. 2005-ben 306 települést megelőzve elnyerte a fődíjat, ezzel jogot szerzett arra, hogy 2006-ban indulhasson az "Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében". Évről évre rengeteget tesz a város azért, hogy utcái és terei az életzöld színétől ragyogjanak. 

– Nagyatád kiváló adottságokkal rendelkezik, ami az arculatát kiemelkedővé teszi. Tágas utcákkal és terekkel rendelkezik, amik lehetővé teszik parkosítást, ligetesítést, egyedülállóan nagy a zöld területek nagysága. És ezáltal a nagyatádi versenynek színfoltja lett a „zöld” is. És ebből a zöld színből még többet szeretnénk megmutatni, ezért a szervezőgárda azt tervezi, hogy módosítani fogja a futópályát, amely mind a versenyzőknek, mind pedig a nézőknek is kedvezőbb lesz.


Hogy pontosan milyen változtatásokról beszélt a polgármester, azt még egyelőre nem áruljuk el. De csak hogy egy példát mondjunk: a versenyközpontnál a Zrínyi utca (eXtremeMan drive) járda felőli oldalán eddig mély árkok nehezítették meg a nézők számára a szurkolást: idén viszont a város feltölti ezeket az árkokat, így jelentősen javul a versenyközpont komfortérzete. De ez még csak a kezdet! Annyit megígérhetünk, hogy a versenyzők sokkal többet fognak látni Nagyatádból, mint eddig bármelyik verseny alkalmával.

© 1989 - 2024 eXtremeMan
Designed by Szliczki József